15 Apr
15Apr

Idéztem már Elizabeth Strout: A nevem Lucy Barton című könyvéből. A könyvet bevallom, meglehetősen lassan olvasom. Amit most kiemelnék, az a rész: "érdekel, hogyan érjük el, hogy felsőbbrendünek érezzük magunkat egy másik embernél, egy másik embercsoportnál. Megtörténik ez mindenhol és mindig. Nevezzük bárminek, azt hiszem, lényünk legalantasabb része ez a vágy, hogy találjunk valakit, akit lenézhetünk."Elizabeth igazsága annyira alap, hogy szinte evidens.


1977-ben megjelent Carl Sagan: Az éden sárkányai című könyve, és emlékeim szerint abban írja le, hogy az emberi agy úgy fejlődött, hogy az evuluciós rétegek egymásra rakódtak. A kétéltű hal agyára újabb réteg került, a "hüllő agy".  Ez az agyi rész felelős, a hirearchizációs ösztönök meglétéért.

Van egy majomfajta, ahol  domináns hím, jelképesen meghágja a csoport hímjeit is, hogy kifejezze úralmi helyzetét, a hímek nőstényekéhez hasonló alávetettségét.

Azthiszem, a "hüllőagy" emberi, társadalmi kontrollja (?!) egyszerre genetikai és kultúrális készség. Csoportalkotás szükségszerű és lehetetlen rátermett vezetők nélkül, de a rátermettség helyén gyakran számító és manipulatív agresszió áll. Az ösztönök kontrollja társadalmi kondiciók, bevésések, meg kulturáltság, kultusz kérdése (is). Politologián tanultam, hogy modernizmus kezedete valahol ott húzódott, amikor középkorban a gazdag itáliai kereskedők tőkéjüket manifakturák létrehozásába fektették, a mégnagyobb haszon reményében.A maifakturákba terelt földművesek ösztönéletét vissza kelett fogni, -azt már nem lehetett mint kint a természetben,- amihez vallás nagy segítséget nyujtott. Gazdagok erkölcseire ma sem azok a szabályok érvényesek, mint mondjuk az alkalmazottakéra. (Különös paradoxon!)

És a "hüllőagy" racionalizál. 

 Retorikailag úgy aláz meg, rendel alá, hogy fel sem tűnik, testbeszédet alkalmaz, megfigyeli a gyengéidet, kiszolgáltatott helyzetbe terel, megvárakoztat, amit nálad megtoról azt önmagának elnézi, különbejáratú szabályokat teremt számodra, egyszóval súlykol, érzrlmet követel, miközben  racionális, stratégiája van, azonnal kihasználja a bizonytalanságod, és mindez végtelenségig folytatható....

És nem csak a hímek! Nőstények marketingkosztümje is relyt valamit, amit neked tarogat, csak fordíts hátat egy pillanatra....

Hogy lenézem a "hüllőagyú" nőket és férfiakat?!

Persze!

 Nekem is van "hüllőagyam"....



,


Példa szöveg

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.
I BUILT MY SITE FOR FREE USING